1. fejezet
1. fejezet
- Rachel, ébredj!!! Kelj fel, hét óra van!!! – hallottam anyukám, Sarah Hughes hangját. – Iskola! – kiáltott megint.
- Mi van? – mondtam kómásan. Egyszerre kiment az álom a szememből. – Hogy?! Hét óra?! El fogok késni!!! Miért nem keltettél hamarabb?! – mondtam, de már pattantam is ki az ágyból.
- Azt hittem, hogy beállítottad az ébresztőórád! – mondta mentegetőzve és kihátrált.
Előrántottam a szekrényemből egy csőfarmert, egy lovas pólót és egy kardigánt. Magamra kaptam a ruhákat, felhúztam egy csíkos zoknit és kirántottam az ajtót, majd lerohantam.
- Szia, Rach! – mondta apukám, Bob Hughes. – Elvigyelek az iskolába? Biciklivel már nem hiszem, hogy odaérsz.
- Ó, azt megköszönném! – mondtam. Felkaptam két almát, majd feldobtam a táskámat a hátamra.
- A kocsinál találkozunk, összekapom magam! – kiáltott utánam apa.
- Oké! – kurjantottam vissza.
Az istálló felé rohantam, mikor odaértem, szélesre tártam az ajtót és Storm Clouds boksza felé igyekeztem. Odaértem és beléptem.
- Szia, te szépség! – mondtam, ő meg válaszul horkantott és a zsebemben kotorászott, bizonyára az alma miatt.
- Jól van, na! – nevettem és eltoltam az orrát. – Ha megengeded, hogy kiszedjem, odaadom!
Stormi hátrahúzta a fejét és türelmesen várt, amíg kihalásztam a gyümölcsöt. Akkor viszont mohón a fogai közé kapta, feldobta majd elkapta és elégedetten ropogtatni kezdte. Felcsatoltam rá a vezetőszárat és kivezettem a bokszból. Futólag megsimítottam barátnőm Anglo-arabjánk, Prince of Trustnak az orrát, majd kivittem Stormit a legelőre. Visszamentem Trust-ér, őt is kivezettem, majd lemostam a kezem egy kis, kinti csapnál és a kocsi felé mentem. Apa már beindította az autót én pedig megkerültem a járművet és lehuppantam az első ülésre.
- Végre megjöttél! - mondta apa és kikanyarodott a főútra. Bekötöttem az övem és enni kezdtem az almám. A tájat néztem, ahol a különféle versenyistállók lovai legelésztek a karámokban. Körülbelül tíz perc múlva kiugrottam az iskola előtt és bementem a hatalmas épületbe. Az aulában Kirstie-t kerestem tekintetemmel. Megpillantottam, ahogy felém rohan, átverekedve magát a tömegen.
- Szia! – köszöntem.
- Helló, Rach! Mizu? Jól áll neked ez a felcsatolt haj! – pillantott világosbarna hajamra.
- Köszi! Semmi különös. Majdnem elaludtam ma reggel. Veled mi van?
- Én se szolgálhatok hírekkel. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a hetedik!
Ebben a pillanatban nagy robajjal megszólalt a csengő és loholni kezdtünk a felé a terem felé, ami abban az órarendben volt leírva, amit egy hónapja küldtek ki a diákoknak. Beértünk a terembe és leültünk egy ablak melletti padhoz. Belépett az osztályfőnök, Ms. és beszélni kezdett, miután köszöntünk.
- Szeretettel köszöntelek titeket a tanévben! Nagyon örülök, hogy mindenkit viszontláthatok. Egy új diák érkezett hozzánk. A neve Michael Wilson. Michael, mondanál pár szót magadról? – mondta.
- Sziasztok, amint hallottátok, a nevem Michael, de szólítsatok csak Mike-nak. Albany-ból jöttem, van egy lovam, a farmunkon van. A farm neve Wilson’s Horses Stable. A lovamat Tornádónak hívják, fekete Angol telivér csődör. Angol stílusban lovagolok, díjugrató versenyekre járok. Tizenhárom éves múltam július 18-án. Azért költöztünk ide, mert a szüleim már nagyon régóta akartak egy tenyésztőfarmot és most lehetőségük nyílt erre. Szeretek lovagolni, olvasni és telefonozni.
- Köszönjük, ülj a helyedre. Most pedig folytatnám azzal, hogy milyen páratlan sportolási és kulturális lehetőségek akadnak! Van fociedzés, kosárlabda, pingpong csapat, tenisz csapat… - és így rizsázott tovább a végtelenségig, én pedig unalmamban elkezdtem rajzolni. Óra vége felé sikerült lerajzolnom Stormit elég jól. Kicsöngettek, én pedig a hátamra kaptam a táskát és elindultam az egész tanév első órájára, ami nevezetesen történelem volt. Az előző óra irodalom lett volna, de helyette megtartottuk az osztályfőnöki órát. Odaértünk az osztályterem elé, leültünk egy padra és beszélgetni kezdtünk. Odajött hozzánk Mike.
- Sziasztok! Ideülhetek? – kérdezte.
- Szia, persze! - mondtuk egyszerre.
Elkezdtünk vele csevegni, beszélgettünk a lovakról, arról, hogy nekem és Kirstie-nek is van lovunk és, hogy mindkét ló nálunk van, elmondtam azt is, hogy Stormit én gyógyítottam meg, mikor senkiben sem bízott, meg azt is, hogy feladtunk egy hirdetést, hogy foglalkozok problémás lovakkal és meggyógyítom őket. Láttam, hogy nagyon érdekelte ez, ezért megadtam a címem és azt mondtam, hogy délután négykor jöjjön át. Beleegyezett, ekkor viszont megszólalt a csengő és betódultunk a terembe. Leültünk megint az ablakhoz és elővettük a könyveinket.
*
- Fuuh! Ez a nap fárasztóbb volt, mind hittem volna! – vánszorogtunk ki Kirstie-vel az iskolaajtón a hetedik - és egyben utolsó - óra után. – Ugye, ma délután nálunk leszel? – kérdeztem Kirstie-től.
- Tudtommal igen. Mikor jön apukád értünk? – mondta és az órájára pillantott.
- Azt mondta, hogy negyed három előtt itt lesz – mondtam. Ebben a pillanatban behajtott apa az autójával a kapu elé, mi pedig rohantunk a kocsihoz.
- Szia, apu! – köszöntem, miután beugrottam barátnőmmel együtt a hátsó ülésre.
- Helló, Mr. Hughes! – köszönt Kirstie is.
- Sziasztok! – köszönt nekünk és beindította az autót. – Rachel, délelőtt felhívott egy pej welsh póni kanca, Csini gazdája és elmondta, hogy Csini fél a lószállítótól, pedig nincs róla semmilyen rossz emléke. A ló be van lovagolva, 4 éves és elég nyugodt, kivéve lószállító közelében. Megkérdezte, hogy tudnád-e orvosolni a problémát.
- Hmm, azt hiszem, igen. Még ma délután elhozhatja, olyan öt körül – mondtam kis töprengés után.
- Rendben, ha hazaérek, beszélek Mr. Smith-szel és majd értesítelek titeket – mondta. Az út többi részén csak a rádió szólt. Én azon gondolkoztam, hogy vajon milyen lesz Csini, Kirstie a tájat nézte, apa pedig az utat. Végül, úgy 5 perc múlva megérkeztünk. Barátnőmmel kikászálódtunk a járműből, utána bementünk a házba, köszöntünk anyának és átvettünk egy-egy ócska farmert, felvettük a cipőnk (Kirstie-nek adtam egy sportcipőt kölcsön, mivel neki csak az iskolába járós bokacsizmája volt) és kimentünk a legelőhöz. Feltöltöttük az itatót, a két lónak, Storminak és Prince-nek adtunk egy-egy répát és bementünk az istállóba, hogy előkészítsük Csininek a bokszot. Friss szalmát hoztunk, bealmoztunk, raktunk szénát a hálóba végül feltöltöttük az itatót. Mikor minden készen állt, fogtuk magunk, kimentünk a lovuk kantárjával a kezünkben és kimentünk egy rövidke, félórás terepre, szőrén. Kiértünk a földútra és az erdő felé ügettünk. Beértünk az erdőbe és olyat láttunk, hogy alig hittünk a szemünknek. Egy szénfekete, szemét forgató és mocskos szőrű, sovány kanca vágtatott felénk teljes erőből, eszeveszetten.
