1. fejezet
1. fejezet
Az álom
Sophia Westford nem tudott aludni. Csak hánykolódott az ágyában. Végül lerúgta magáról a takarót s körbenézett a szobájában. Az ágya mellett állt a ruhásszekrénye, mely fenyőből készült. A falakat a lány rajzai borították, melyek egytől egyig musztángokat ábrázoltak. A fekhelye másik oldalán az íróasztala állt, rajta lovas magazinok hevertek. Az ággyal szemben, két polcot elborítottak a könyvek. A lány lábánál állt az éjjeliszekrénye, melyen rengeteg lófigura sorakozott. A szoba fala halványkék volt, a padlót homokszínű padlószőnyeg fedte. Sophie felfelé pislogott a szintén kék mennyezetre. Kimászott az ágyából és gyorsan átváltotta rövid pizsamanadrágját egy farmerre, az ócska, lovas pólójára pedig pulóvert húzott és halkan kilopakodott a szobából. Leosont a lépcsőn és imádkozott, hogy a szülei és a nagymamája ne ébredjenek fel. A nappaliból kilépett az előszobába, beleugrott a bőrcsizmájába, fejébe nyomta a poros kalapját és kiment az udvarra. Magába szívta a nyári éjszaka illatát itt, a nevadai sivatagban és megindult az istálló mellett futó kis csermelyhez. Ott leült egy sziklára és kezével a vizet piszkálta. Nézte magát a víztükörben és körbekémlelt a farmjukon, a Golden Horse Ranch-en. Lehunyta a szemét. Maga elé képzelt egy gyönyörű rétet, amin több tucat vadló vágtat. Szürkék, tarkák, fakók, fehérek és így tovább… Kinyitotta a szemét. Tekintete a tágas legelőre esett és az udvar másik végén lévő vendégházakra, majd tovább nézte a tükörképét. Ekkor egy másik fej jelent meg az övé mellett.
- Ááááá! – sikított a lány. Egy ló fejét látta a víz tükrében. Egy fekete, farán foltos musztáng képmása. Sophia felnézett, de ekkor a ló eltűnt, mintha ott se lett volna…
A lány zihálva ült fel az ágyában és a szájára tapasztotta a kezét. Csak egy álom volt… Álom… - gondolta sóhajtva. Visszahanyatlott és azon imádkozott, hogy ne keljen fel senki. Tíz perc múlva újra álomba merült…
*
- Jó reggelt, álomszuszék! Hét óra, hasadra süt a nap! – üdvözölte anyja vidáman. A karcsú és sportos nő lovaglófarmert és kockás blúzt viselt. Fejébe nyomta barna kalapját. Csizmája kopogott a padlón. Sophie lassan kinyitotta a szemét. Körülnézett és tekintete megakadt az óráján. Hetet mutatott.
- Úristen, elaludtam! – kiáltott fel és kipattant az ágyból.
- A táborozók fél tizenegyre jönnek. Addig nyergeld fel Fényest, Bátort és Gyömbért – mondta az anyja és ki is surrant az ajtón. A lány ledobta a pizsamáját és felkapott egy farmert és egy kockás inget. Odaugrott az íróasztalához és végighúzta vállig érő, vörös haján a fésűt. Kiviharzott a szobából és ledübörgött a konyhába.
- Szia, nagyi! – köszönt a nagymamájának. Felkapott egy almát, ivott egy kis kávét és kirohant az előszobába. Beleugrott a csizmájába, fejébe nyomta a kalapot és kiment. Egyenesen az istálló felé futott.
- Sziasztok! – köszönt a fiatal, nála egy évvel idősebb, azaz 16 éves lovásznak, Ryan-nek és az idős cowboynak, Charlienak. Ők is üdvözölték a lányt, de aztán visszafordultak a munkájukhoz. Ryan éppen csutakolta Lady-t, a szürke quarter lovát, Charlie pedig az itatóvályút töltötte meg a slauggal.
A lány továbbszaladt az istálló felé. Kitárta a széles ajtót és Fényest, a fekete musztáng kancát, Bátort, a pej whels pónit és Gyömbért, a sárga csődör musztángot vezette ki. Kikötötte a lovakat és munkához látott. Hozott a nyergesből egy vakarót, egy patakaparót és egy szőrkefét, majd csutakolni kezdte a három lovat. Másfél óra múlva kész lett a lovakkal és odament a legelőhöz. Felpattant a legfelső lécre és enni kezdte az almáját. Merész, a pej quarter heréltje rögtön odaügetett hozzá és úgy megbökte a lányt, hogy ő majdnem leesett a kerítésről. A lány nevetve kettétörte az almát és odanyújtotta az egyik felét a lónak.
- Egyél, haspók! Igazad van, nem elég neked a napi háromszori abrak és a sok fű, amit felzabálsz! – nevetett a lány.
Ekkor egy szürke kombit látott begördülni az udvarba. A kocsi megállt. Egy fiatal nő és egy 10 éves forma kislány szállt ki a kocsiból. Sophie rájött, hogy a lány Lucy Matthews, az anyja egyik tanítványa. A kislány nemsokára elindult a lova, Fényes felé.
- Szia, Sophia! – köszönt az idősebb lánynak. – Ma rajta ülök, ugye? – mondta és Fényesre bökött.
- Szia, Lucy! Igen, rajta. Feldobjalak?
- Igen, légy szíves! – nézett rá a vékony, szőke hajú lány.
- Rendben – mondta a nagyobb lány és leugrott a kerítésről. Feldobta a western nyeregbe a kislányt. – Fogd szárba és irányítsd az aréna felé! – utasította. – Anya ott vár bent – mondta. Megpaskolta a nyerget és bíztatóan felmosolygott a lányra. Lucy elindult az aréna felé. Nemsokára megérkezett a másik kettő gyerek is, Suzy és Kate, a 10 éves ikrek. Sophie mosolyogva köszönt nekik, majd feldobta a lovukra a gyerekeket és beinvitálta őket az arénába. A három tízéves volt az utolsó csoport, akik a tábor előtt lovagoltak. Sophia az órájára nézett. Meghökkenve látta, hogy időközben kilenc óra lett. Leporolta a nadrágját és kivitte azokat a lovakat a legelőre, akik az istállóban voltak. A Golden Horse Ranch 30 munkalovat és öt tenyészkancát tartott, akiknek idén 3 csikójuk született, Baba, Rudi és Foltos. A lány munkához látott. Kitrágyázta az istállót, megtöltötte a vizesvödröket és a szénahálókat. Mikor végzett, a lovagló lányok éppen végeztek és kikötötték a lovaikat. Egyedül leszerszámozták a lovakat, Sophie-nak csak a nyergeket kellett a helyükre vinnie. A három kislányt hazavitték a szüleik. Sophia felé elindult az anyja, Mary Westford.
- Szia, kicsim! Apádat nem láttad valahol? – kérdezte a lányától.
- Szia, anya! Apa éppen a nyergeket tisztítja, miért? – válaszolt.
- Csak azért, mert nagyi szólt, hogy kész a reggeli. A táborozó gyerekek tizenöt perc múlva jönnek, szóval van egy kis időnk enni – mondta Mary.
- Rendben, szólok a többieknek! – mondta a lány, és már futott is. Mary mosolyogva nézett utána és bement a konyhába.
Sophie odakiáltott Charlienak és Billnek, az apjának, hogy: - Reggeli!, aztán továbbment Ryan keresésére. A jóképű, sötétszőke hajú fiút az istálló mögött találta meg. Éppen a lovát csutakolta. Sophia odalépett hozzá.
- Nagyi üzeni, hogy kész a reggeli! – mondta mosolyogva. – Segítsek? – kérdezte, miután Ryan megpuszilta a homlokát. Két hónapja járnak Ryan-nel, mióta április végén kiderült, hogy a fiú viszonozza az érzéseit.
- Nem, köszi, boldogulok – mondta a fiú mosolyogva.
- Rendben – mondta Sophia. – Akkor bent várunk! – tette hozzá és elindult a házba.
Az ebédlőben terített asztal várta. Leült a szokásos helyére és lapátolt magának két tükörtojást. Éppen elpusztította az egyiket, amikor belépett a szerelme és melléhuppant.
- Farkaséhes vagyok! – mondta korgó gyomorral. A tányérjára tett ő is két tükörtojást. – Csak ennyi maradt? - nézett az üres tálra csalódottan.
- Jaja, én is éhes vagyok… - mondta Sophie. Charlie nem tudta megállni, hogy cukkolja a fiatalokat. Szerette a szerelmükön köszörülni a nyelvét és ezt az alkalmat is megragadta.
- Ha nem enyelegtetek volna odakint, több reggeli maradt volna nektek – mondta.
- Nem is enyelegtünk, Charlie! – vágott vissza Sophia. Ekkor Sara, a nagyi nem bírta tovább és felcsattant.
- Fejezzétek, be, könyörgöm! – mondta és az égre emelte tekintetét.
- Nem én kezdtem! – mondta a lány. Ryan átölelte a derekát és a fülébe suttogott.
- Hagyd csak, az öreg nem emlékszik, hogy ő is volt kamasz! – kacsintott.
- Kislányom, nem tudod, hol az öcséd? – kérdezte Bill.
- Szerintem még alszik… - mondta, de ekkor a 9 éves öccse, Adam robbant be az ebédlőbe. -… azaz már itt van.
- Mi a kaja? – kérdezte és felmászott a székére.
- Neked palacsintát csináltam, mert utálod a tojást – mondta nagyi és elé rakott négy juharszirupos palacsintát. Adam zabálni kezdte a palacsintákat.
Öt perccel később Mary, Bill, Ryan, Sophie és Charlie felálltak az asztaltól és kimentek a vendégeket várni. Nemsokára be is gördült egy Volvo az udvarra és egy vörös hajú nő szállt ki belőle fehér kosztümben, ami Sophia szerint nem illett a Ranchhez. Egy makulátlan öltözékű, 12 éves lány jelent meg a háta mögött. A kislány valahogy kényelmetlenül érezte magát, kissé feszengett.
- Anya, megjött az első gyerek! – kiáltott Sophie.
- Jövök! – bukkant fel az anyja a vendégházak felől. Beszélgetni kezdett a lány anyjával. Sophie odament a kislányhoz és köszönt neki.
- Szia! Sophia vagyok. Körbevezesselek? – mosolygott rá. A lány arcán megkönnyebbült mosoly suhant át és úgy válaszolt.
- Szia! Én meg Olivia. Igen, már alig várom, hogy lássam a lovakat! – lelkendezett.
Megmutatta neki a szobáját, a lovakat és bemutatta neki a többieket a farmon. Időközben még hét lány és hat fiú érkezett, 9 és 13 év közöttiek. Mikor az összes táborlakó körbenézett, Mary összehívta őket, hogy kiossza a szobákat és a lovakat.
- Köszöntelek Titeket a Gold Horse Ranchen! Érezzétek otthon magatokat, viszont néhány alapvető szabályt tartsatok be, kérlek! A lovak körül nem szaladgálunk, kiabálunk, nem megyünk be a legelőre, a bokszokba és nem bántjuk az állatokat! A többi gyereket nem sértegetjük, bántjuk és kerüljük a konfliktusokat. Reggel hétkor van ébresztő, és este tízkor villanyoltás. Reggelit fél nyolckor tálalunk a tanyaház ebédlőjében, ebédelni fél egykor lehet, a vacsorára pedig hét órakor kerül sor. Tízórait és uzsonnát akkor kaptok, ha leszálltok a lóról a délelőtti és délutáni lovaglás után. Egyéb kérdés? – kérdezte mosolyogva Mary. Miután mindenki nemet intett, folytatta a mondandóját. – Laura Collins, Lilly Randall, tiétek az egyes ház. Julie Lawson, Olivia Wilson, tiétek a kettes. Rachel Marshall, Cory Kennedy, tiétek a hármas, a négyes pedig Kelly Smith és Ellie Johnson-é. Most jöjjenek a fiúk. Will Tomphson, Randy Becker: ötös ház. Steve Smith, te Kelly tesója vagy, ugye? – kérdezte. A fiú bólintott. – Te John Wright-tal a hatosban leszel. Jim Mullins, Dave Crane, tiétek pedig a hetes. Mindenkinek jó így? – kérdezte. Mindenki egységesen igent mondott. – Rendben, akkor rendezkedjetek be és délben várlak titeket az aréna előtt! – fejezte be Mary. Sophia végighallgatta a beszédet és utasításokat várva az anyja mellett maradt. A táborok mindig mozgalmasak, ezért minden kézre szükség van.
- Sophia, hozzátok ki Ryan-nel Villámot, Tüzest, Napfényt, Hercegnőt, Black-ket, Mohát, Szépséget, Piszkét, Kaktuszt, Tengert, Rigót, Pacsirtát, Pipacsot és Viharmadarat. Vezessétek őket az aréna falához és kössétek ki őket. Elég a kötőfék is, nem kell őket nyergelni! – adta ki az utasítást Mary.
- Rendben, megyek, megkeresem Ryan-t! – mondta és elviharzott.
Ryan-t a szénapadláson találta meg.
- Vigyázat, repül a bála! – kiáltott. A lánynak épphogy sikerült félreugrania. Gyorsan felmászott a létrán.
- Szia! Anyu kéri, hogy vezessük ki a gyerekek lovait. Tied Piszke, Kaktusz, Tenger, Rigó, Pacsirta, Pipacs és Viharmadár – mondta és elindult a legelő felé.
- Megyek! – mondta a fiú és utánaeredt. Sophia kihozta a kötőfékeket és hallgatagon továbbment. Az álma járt a fejében. Elhatározta, hogy amint kettesben lesz a fiújával, elmeséli neki. Bár ez később lesz, mint hinné bárki is, mert a tábornyitó grillparti ma este lesz megtartva és Sophiának sokat kell segítenie a tálalásban. Felsóhajtott. Ryan utolérte és a vállára tette a kezét. Sophie megfordult.
- Baj van? – nézett a szemébe a fiú.
- Csak egy kicsit elgondolkoztam… - mosolygott rá.
- Akkor megnyugodtam. Na, gyere, hozzuk ki a lovakat! – vigyorgott a fiú.
