11. fejezet

11. fejezet

Másnap reggel már hatkor kivetett az ágy. Felkaptam egy farmert és egy pólót, majd leosontam a konyhába. Töltöttem magamnak egy pohár tejet és megkentem egy kenyeret mogyoróvajjal. Miután elfogyasztottam a reggelimet, bementem a fürdőszobába, fogat és arcot mostam, majd megfésülködtem. Az előszobában felhúztam a sportcipőmet és kimentem a hátsó ajtón. Megálltam és mélyet szippantottam a friss levegőből. Körülöttem ködfátyol húzódott, ameddig a szem ellát. Tovább futottam. Bementem az istállóba, mire Stormi nyihogott egyet.
- Szia, nagyfiú! Mit szólsz egy kis ugratáshoz? – kérdeztem, mire a ló megrázta a sörényét. Megsimogattam Prince-t és elmondtam neki, hogy nemsokára jön Kirstie. Azt mondta itt lesz nyolcra.
Bementem a nyergesbe és kihoztam Stormi nyergét, kantárját és az ápolóeszközöket. Letettem őket Storm Clouds boxába és gyorsan kivezettem Prince-t a legelőre. Visszamentem az istállóba, gyorsan lecsutakoltam és felnyergeltem, majd felkantároztam. Az istálló mögött fel volt állítva néány akadály, amiket tegnap raktam ki. Egy 90 centis oxer, egy 85 centis x, egy 100 centis meredek és egy 110 centis szintben oxer. Felszálltam Stormira és bemelegítettem vele. Bemelegítés után ráfordítottam a lovam az x-re. Egy, kettő, három… - számoltam a lépéseket az elrugaszkodási pontig. Ekkor megszorítottam Stormi oldalát, előretoltam a kezem és a szürke elrugaszkodott. Úszott a levegőben és puhán landolt. Gyorsan megdicsértem, majd a következő akadályra koncentráltam. Stormi felgyorsult, de visszafogtam.
- Nyugi, fiú! Csak lassan.- mormogtam, miközben rálovagoltam az oxerre. Az elrugaszkodási ponthoz ért és jelt adtam neki. Erőteljesen elrugaszkodott. Egy örökkévalóságig lebegett az akadály fölött. Puhán landolt, megveregettem a nyakát és ráfordítottam a meredekre. Ezt is simán vette. Következett a szintben oxer. Ez nem alacsony akadály. Számoltam a lépéseket. A ló elrugaszkodott. Előretoltam a kezem. Olyan érzés volt, mintha repülnénk! Stormi talajt fogott. Körre vittem és lelassítottam. Engedelmesen lépni kezdett. Verejtékfoltok csillantak meg szürke szőrén.
- Jól van, Stormi, ügyes fiú! - veregettem meg.
Miután kész lettem a levezetéssel, leszerszámoztam, és langyos vízzel lemostam. Leápoltam a szőrét, kivittem a legelőre és jutalomként répát adtam neki. Bementem az istállóba, kitakarítottam Stormi boxát, megtisztítottam a felszerelését, feltöltöttem a szénahálóját és az itatóját. Letöröltem a
homlokomról az izzadtságot és bementem a házba. Töltöttem egy pohár vizet. Köszöntem apának, aki éppen indult munkába. Egy perc múlva hallottam, hogy apa elindult. Elővettem egy kiflit és egy almát. Halkan kimentem a ház előtti padra és enni kezdtem. Öt perc múlva Kirstie bukkant ki a fák közül a biciklijével és csúszva fékezett előttem. Kipirult és mosolygós arccal köszönt.
- Szia Rach! – mosolygott.
- Helló! – köszöntem vissza és felálltam.
- Kérsz almát? – kérdeztem.
- Nem, köszi. Amúgy hogy vagy?
Elindultunk az istálló felé.
- Tudod mire gondoltam?
- Nem. Mire? – nézett rám.
- Arra, hogy lovak lelki sebeit gyógyítanám itt.
- Beszéltél erről a szüleiddel?
- Igen és jóváhagyták.
- Hú! Ez nem semmi!
- Hát, ez nekem csak öröm…
- Egyébként Anna azt mondta, hogy Stormit még a tanév kezdete előtt vissza szeretné kapni. Ma átjönne kipróbálni, ha neked megfelel…
- Igen, persze… - mondtam és összeszorult a torkom. A sírás fojtogatott. Kirstie odarohant a legelőhöz és megsimogatta Princet. Dédelgette egy darabig, majd odajött hozzám.
- Rach, hogy alakul Stormi?
- Jól, már másokat is közel enged magához, engedi, hogy lecsutakolják őt és fel is engedi őket a hátára – mondtam.
- Ó, ez szuper! – mondta.
Nem szóltam semmit. Gondolatok és érzések kavarogtak bennem. Az istálló felé indultam. Bementem és Stormihoz rohantam. Halkan simogatni kezdtem.
- Ó, Stormi, mondd meg, hogy mit tegyek! Nem akarlak elveszíteni! – Könnyezni kezdett a szemem.
A szürke válaszul felnyihogott. Csak álltam és simogattam. Tíz perc múlva Kirstie dugta be a fejét az ajtón.
- Kimegyek terepre. Jössz? – mondta. Mikor meglátta könnyes szememet, odarohant hozzám.
- Ó, Rachel, én azt hittem, hogy te már felkészültél arra, hogy el fogod Stomit veszíteni!
- Kirstie, ezt nem tudom elfogadni! – mondtam és előtört belőlem a zokogás. Stormi vigasztalóan prüszkölt és megbökdösött. A kezembe fogtam a fejét. Kirstie szépen, lassan kiment. Tudta, hogy jobb, ha egyedül hagy minket. Nem tudom, mennyi idő telt el, csak arra emlékszem, hogy motorzúgást hallottam. ~ Megjött Anna ~ gondoltam. Beszélgetést hallottam a nyitott ajtón átszűrődni. Léptek közeledek és gyorsan letöröltem a könnyeimet és halványan elmosolyodtam. Anna, Kistie és a szüleim léptek be.
- Szia, Anna! – köszöntem.
- Szia, Rachel! Kivezethetem Stormit? – kérdezte és én nehezen, de kényszeresen mosolyogva bólintottam. Anna levette a vezetőszárat az ajtófélfánál lévő kampóról és bement a boxba. Stormi idegesen forgatta a fülét, de Anna megnyugtató szavainak hatására gyorsan megnyugodott és készségesen követte Anna-t ki az istállóból. Anna kikötötte a karám kerítéséhez és kihozta a felszerelését, miután megmutattam neki, hol találja azt. Csutakolni kezdte a lovat gyengéden és miután végzett, felhelyezte a hátára az izzasztót, a nyerget, meghúzta a hevedert és végül feltette a fejére a kantárt, a szárat átdobta a feje felett, lehúzta a kengyeleket és felszállt. Mindeközben Kirstie kihozta a lovát a karámból és felkantározta majd felült rá, csak úgy szőrén. Az istálló mögé mentek a lovakkal, mi meg utánuk. Transzban voltam, csak tettem, amit anya meg pa és a szemem könnyezni kezdett, majd végül csendesen szipogva sírni kezdtem. A többiek nem láthatták, mert árnyék vetődött az arcomra és mindenki távol volt tőlem. Anna és Kirstie lovaikkal léptek, ügettek és végül vágtáztak két-két kört. Szlalomozni, járóiskolázni kezdtek, majd lovardai alakzatokat írtak le. Utoljára egy alacsony x-et ugrottak át. Lelépdeltek a pályáról. Anna leállt beszélgetni anyáékkal én pedig egy padra roskadtam. Egy-ké perc múlva Anna odajött hozzám és a kezembe adta Stormi szárát.
- Eleget láttam. Rachel, amit Stormival tettél, az… hihetetlen! Köszönöm. Hálából mostantól Stormi feles tulajdonosa vagy és persze itt marad, nálad! – mondta én pedig az örömtől zokogni kezdtem. Először Stormit öleltem át, majd a többieket. Hihetetlen, leírhatatlan érzés volt! Boldogan néztem a jövőbe és nem tudtam elhinni, hogy Stormi itt marad nálunk!!!