2. fejezet
2. fejezet
Kirstie-vel összenéztünk, majd leugrottam Stormi hátáról, Kirstie kezébe nyomtam a szárat és a ló elé álltam lehajtott fejjel. Tudtam, hogy a ló megállt előttem és rám nézett, közben idegesen ficánkolt. Szemei vérben forogtak, orrlyukai kitágultak – láttam meg.
- Csss! – mondtam halkan és nyugtatóan. – Semmi baj. Mi történt veled, szegény pára? Ki tette ezt veled? – mondtam, miután jobban szemügyre vettem. Vágások éktelenkedtek rajta, szőrén a sár össze volt tapadva és az orra a kötőfék helyén ki volt dörzsölve, sörénye és farka gubancos volt, csimbókokban lógott, tele bogánccsal. Nyakán egy ócska kötél volt, a vége a földet súrolta.
A ló megállt végül, de még mindig idegesen fújtatott. Felemeltem a kezem és végigcsúsztattam az orrán. Hagyta, hogy megtegyem. Levettem a kancáról a kötelet és kötőféket csomóztam gyorsan belőle, amit a fejére csúsztattam.
- Nem hagyhatjuk itt – mondtam Kirstie-nek, aki helyeselt. Odavezettem Stomi mellé a lovat, megszaglászta és elfogadta a fekete kancát. Megfogtam a kantárszárát a szürke lovamnak és a két pacit vezetve elindultam hazafelé. Kirstie kisebb távolságból követett minket, nehogy a kanca – aki még mindig táncolt – még jobban ideges legyen. Már kezdtem azt hinni, hogy a jobb karom felmondja a szolgálatot, amikor végre-valahára odaértünk az istállónkhoz. Anya éppen teregetett és észrevett minket. Köszönés helyett rögtön kérdőre vont.
- Rachel, ki ez a ló? – bökött fejével a kanca felé.
- Hát… ööö… találtam… - feleltem.
- Nem fogadhatunk be minden lovat, akit meglátsz, Rachel! – mondta égre emelt tekintettel. – Egy ló tartása pénzbe kerül és kell a hely Csininek is!
- Anya, kérlek! - kértem.
- Légyszi, Mrs. Hughes! – mondta Kirstie kérlelő tekintettel.
- Vigyétek be ezt a lovat a karámba, majd este beszélünk még róla! – mondta egy sóhaj kíséretében és a kosárral a kezében bement a házba. Szótlanul bevezettem a karámba a kancát, leszerszámoztam Stormit, bevezettem a bokszába, adtam neki enni, gyorsan lecsutakoltam és lehuppantam az istálló előtti kispadra. Kirstie, miután végzett, leült mellém.
- Most mit fogok mondani anyáéknak? – mondtam és a kezembe temettem az arcom.
- Passz… De mit szólnál, ha elneveznénk?
- Nem rossz ötlet… Mit szólsz a Dark Night-hoz?
- Jól hangzik! Akkor ezt eldöntöttük. – Ebben a pillanatban egy furgon gördült be az udvarba, rá volt csatolva egy lószállító, amiből toporgás és nyerítés hallatszott. A furgonból egy nő szállt ki, körülbelül 25 éves, fiatal, fekete hajú. Odamentem a nőhöz, aki köszönt nekem.
- Szia, Rachel Hughes-t keresem, nem tudod, merre találom? Emma Clark vagyok.
- Jó napot! Én vagyok Rachel, örvendek. Gondolom, aki a lószállítóban van, ő Csini, a welsh póni.
- Igen, ő az – mondta. – Segítenél kivezetni? Utána megbeszélünk mindent.
- Természetesen! – bólintottam és elmentem egy vezetőszárért. Bekiáltottam anyáéknak, hogy megérkezett Csini. Visszamentem az autóhoz és lehajtottam a rámpát a tréleren. A ló bent topogott, aztán egyszer csak kirontott. Villámgyorsan elugrottam az útjából, ő pedig odavágtatott a legelőhöz és megállt. Dark odasétált a kerítéshez és összeérintették az orrukat. Csini most azért toporzékolt, mert be akart menni a legelőre. Odamentem a kapuhoz Ms. Clarkkal a nyomomban és kinyitottam a kaput. A póni berohant és legelészni kezdett Dark mellett.
- Ő Dark Night, ma találtuk az erdőben. Egyszer csak felénk rohant, amikor lovagoltunk. Hazahoztam, nem hagyhattam ott, de anyáék nem repesnek az örömtől… - mutattam be a lovat.
- Akarod, hogy segítsek meggyőzni a szüleidet? – kérdezte Ms. Clark mosolyogva.
- Nagyon köszönöm, ha nincs más dolga… - mondtam félénken.
- Nyugodtan tegezz, nem vagyok még olyan öreg! – nevetett.
- Ja, ő itt pedig Kirstie, a legjobb barátnőm – mutattam be őket egymásnak.
- Örvendek – mondták egyszerre és mosolyogva kezet ráztak.
- Bemutatom a többi lovat, gyere, Emma! – mondtam. – Mindjárt itt lesznek anyáék is.
Bementünk mind a hárman az istállóba. Megálltam az első boksz előtt, amiben Stormi állt.
- Ő itt Storm Clouds, akit én gyógyítottam meg, amiért a tulajdonosa, Kirstie nagynénje a társtulajdonosává tett – mondtam és megsimogatta Stormi orrát. Prince-t bemutatta a tulajdonosa, a barátnőm, majd besétáltunk a házba. Anya épp abban a pillanatban nyitotta ki az ajtót, amikor már rátettem a kezem a kilincsre. Üdvözölte Emmát és betessékelte egy kávéra, hogy megbeszéljék az árat, és a többi dolgot. Én a barátnőmmel együtt kint maradtam, várva Mike-ot. Támadt egy ötletem, kihoztam egy futószárat és egy ostort, hátravittem az istálló mögötti pályára és kivezettem a legelőről Dark-ot. Hátravittem a kancát a gyakorlóhelyre, ahol felkapcsoltam a futószárat rá, kézbe vettem az ostort és elindítottam.
- Mire készülsz? – kérdezte Kirst.
- Kipróbálom, mit tud – mondtam és újra a lóra koncentráltam. Barátnőm csak bólintott és figyelt.
Dark engedelmesen lépkedett körbe, majd, ha kértem, ügetett és vágtázott. Szépen és nyugodtan mozgott. Visszafogtam lépésbe, behívtam a kör közepére és megpaskoltam, majd az istálló mellett rákapcsoltam egy vezetőszárat, kikötöttem, visszavittem a futószárat és az ostort, hoztam egy vakarót és egy kefét, meg egy patakaparót és sörényfésűt. Elkezdtem leápolni, de a mocskos lóval nem nagyon boldogultam egyedül, ezért Kistie – felmérve a helyzetet – kihozott néhány ápolócuccot és segített rendbe tenni. Mire végeztünk, a kanca szőre csillogott-villogott és egy kocsit hallottunk megállni a házunk előtt. Eloldoztam Dark-ot, bevezettem a rétre és odamentünk barátnőmmel a ház elé. Mike-ot láttuk kiugrani a fekete terepjáróból. A fiú felénk sietett és köszönt.
- Sziasztok! Hogy vagytok? – mondta.
- Helló! – köszöntünk kórusban.
- Hogy vagytok? – kérdezte.
- Jól! – mondtam. – Megnézed a lovakat?
- Persze, menjünk! – felelt.
- Erre! – indultam el a legelő felé. Megálltam a rét kapujánál.
- Ő itt Dark Night – mutattam be a kancát. – Ma találtam és hazahoztam. Az erdőben volt. Ő pedig Csini, az első páciensem. Fél a lószállítóktól.
- Gyönyörű lovak! – mondta a fiú elragadtatva. Ez után besétáltunk az istállóba.
- Ő itt Prince of Trust, Kirstie lova – mutattam a heréltre.
- Igen. – Kirstie bólintott.
- Ez a szürke pedig Storm Clouds, az enyém – mondtam.
- Nagyon szépek – csodálta őket.
- Most menjünk be? – fordultam a többiek felé.
- Rendben, igyunk egy kicsit, aztán jöjjünk vissza – felelt a barátnőm, Mike pedig helyeselt szavai után. Elindultunk befelé.
Komik, kritikák jöhetnek a vendégkönyvbe! :)
