7. fejezet

Másnap reggel arra ébredtem, hogy kopog az eső az ablakomon. Kinéztem, és láttam, hogy szinte zuhog. Szuper. Gondoltam sóhajtva. Ránéztem az órára. Kilencet mutatott. Jól elaludtam! Gyorsan magamra kaptam egy farmert, és egy ócska pólót, meg pulcsit, és lerohantam a lépcsőn. Az állatorvos előző nap azt mondta, hogy tizenegy óra körül mehetünk Stormi-ért. Anya és apa a konyhában reggelizett, mikor leértem a lépcsőn.
- Jó reggelt! – köszöntem, egy ásítás kíséretében.
- Szia kicsim! Jól aludtál? – kérdezte apa.
- Jó reggelt, Rach! – mondta anya.
- Igen, jól aludtam. Mi a reggeli? Még ki kell takarítnom Stormi bokszát.
- A reggeli tojásrántotta – közölte velem apa.
- Rendben, eszek egy kicsit.
Reggeli után kimente gumicsizmában, és esőkabátban az udvarra. Úgy gondoltam, hogy először kitakarítom Stormi boxát, aztán előkészítem a lószállítót. Újra berendeztem a szobámat az istállóban. Mire ezzel végeztem, anya és apa lépett ki a házból.
- Indulhatunk? – kérdezte apa.
- Persze – feleltem. – A lószállító útra kész.
Beültünk a kocsiba és elindultunk. Szótlanul ültünk, de végül anya törte meg a csendet.
- Rachel, nagyon vigyázz Storm Clouds-ra, mert nem a mi lovunk. Végül is Anna-é. De nem is ez a lényeg. Remélem, tudod, hogy Stormi egy vagyont ér, és Anna nem fogja eladni. Tudom, hogy nagyon kötődsz hozzá, de nem lehet a tied, mert nem lenne pénzünk megvenni. Ezért arra gondoltunk apával, hogy veszünk neked egy nyugodt, és betanított lovat. Megkérdeztük Anna-t, hogy milyen lovai vannak, akik eladóak, és találtunk egy szelíd Hannove…
Itt félbeszakítottam anyát. Nem látja, hogy én csak Stormit tudom szeretni Beauty-n kívül???
- Nem, anya!!! Nem, és nem!!! Vagy senki, vagy Stormi!!! Ne szervezkedjetek a hátam mögött!!! Majd ha kell valami nekem, szólok!!!
Anya és apa összenéztek.
- Rachel, mi csak segíteni akarunk. De ha nem, hát nem.
Az út hátralévő részében hallgattam. Tudom, hogy anya, és apa csak segíteni akarnak, de legalább megkérdezhettek volna. Tíz perccel később megérkeztünk. Az orvos már ott várt minket a kapuban. Azt mondta, hogy menjünk be az udvarra a kocsival, és parkoljunk az istálló közelében. Miután kiszálltam a kocsiból, berohantam az istállóba. Odabent csen és nyugalom volt. Néhány ló éppen szénát rágcsált, de volt olyan is, aki szundított. Stormi boxához siettem. Lépéseim hangjára kidugta a fejét a boxajtón, és örömteli nyihogást hallatott. Odaértem a boxához, és átöleltem a fejét. Már kivették a hevederből, amiben fel volt kötve.
- Ó, kicsim! Úgy hiányoztál! Hazaviszlek innen, jó? – suttogtam, mire Stormi bólogatott a fejével, és beletúrt a hajamba.
Az orvoshoz fordultam, és megkérdeztem, hogy kihozhatom-e.
- Persze, kisasszony – mosolygott.
Kivezettem Stormit az udvarra, ahol a furgon parkolt. Befásliztam a lábait, és a farokrépáját, valamint ráterítettem egy takarót, aztán felvezettem a lószállítóba. Szinte minden nehézség nélkül besétált. Elköszöntünk az orvostól, aki instrukciókat adott, és egy speciális kenőcsöt, amivel minden nap be kell kenni a varrást, hogy ne fertőződjön el. Két hét múlva kell jönnünk varratszedésre. A hazaút nem volt több 25 percnél. Amint hazaértünk, eleredt az eső. Rögtön bevezettem Stormit a boxába, és leszedtem róla a fáslikat, de a takarót rajta hagytam. Anya hozott nekem ebédet, és egy bögre forró kakaót. Sokáig dédelgettem Stormit. Egy óra körül bejött anya.
- Jó hírt hoztam! A rendőrség telefonált, hogy megtalálták az elkövetőt. Egy bizonyos Bob White nevű férfi volt, aki büntetett előéletű lógyilkos. Öt év börtönbüntetést kapott.
- Juhé! Nem kell aggódnom tovább! – sóhajtottam fel megkönnyebbülten.