8. fejezet

A következő napon szintén borús napre ébredtem. Felültem az ágyban, mire Stormi átdugta a fejét a box válaszfalán.
- Jó reggelt, nagyfiú! – köszöntöttem. Stormi válaszképpen beletúrt a hajamba.
Ekkor nyílt az istállóajtó, és anya lépett be, kék köntösben, papucsban és felcsatolt hajjal.
- Jó reggelt! – köszönt. – Hogy aludtál?
- Szia, anya! Jól aludtam. Mi a reggeli?
- Juharszirupos palacsinta és karamellás tej.
- Nyami! – vetettem rá magam a palacsintákra.
- Rendben, Rach, bemegyek. Majd később még rátok nézek.
- Oké, szia! – mondtam két harapás között.
Miután elpusztítottam a palacsintákat és megittam a tejet, kimértem Stormi reggelijét. Amíg evett, bekentem az oldalát a krémmel. Méltatlankodva hátrafordult. Biztosan nem tetszett neki, hogy az oldalát piszkálom.
- Nyugi, mindjárt kész! – mondtam. Stormi válaszképpen szemrehányóan felhorkantott, mintha azt mondta volna, hogy igyekezz. Elnevettem magam.
Miután végeztem, úgy döntöttem, hogy elkezdem Stormit emlékeztetni a szerszámokra. A kantározást terveztem mára. Kihoztam a nyergesből Beauty régi kantárját és elkezdtem tisztogatni. Stormi figyelmesen nézett engem. Rég nem volt használva, ezért egy óráig sikáltam. Miután végeztem, levettem a kötőféket az én kis szürkém fejéről. De mit beszélek összevissza? Storm Clouds nem az enyém és sajnos nem is lesz. Miért kell mindig elromlania a hangulatomat? Mindegy, most nem foglalkozok ezzel! Határoztam el. Odatartottam Stormi elé a kantárt, mire ő megszaglászta. Óvatosan felcsúsztattam rá. Egy darabig tétovázott, de aztán bevette a zablát. Juhééééé!!!!!!! Sikeeerüüüült!!!!!! Nem hiszem eeel!!!! Megtettünk még egy lépést azon az úton, amin végigmegyünk Stormi iskolalóvá válása érdekében!!!!
Két hét elteltével Stormi teljesen meggyógyult. Tegnap voltunk varratszedésen és az orvos azt mondta, hogy már nem kell kenegetni az oldalát. Úgy határoztam, hogy ma el fogom kezdeni futószáron futtatni. Az időjárással is szerencsénk volt. Hűs, nyári szellő lengedezett és hétágra sütött a nap. Kihoztam a nyergesből a futószárat és beléptem Stormi állásába és kivezettem a legelőre. Mikor kiértünk a rétre, rácsatoltam a futószárat a kötőfékre. Kiküldtem körre és léptettem. Három kör után jelt adtam az ügetésre, mire engedelmesen jármódot váltott. Lendületesen ügetett, amíg jelt nem adtam a vágtára. Úgy mozgott, mint egy álom, kecsesen és gyorsan. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek: engedtem a futószáron. Nyaktörő sebességgel galoppozott. Csak egy elmosódott szürke folt látszott belőle. Gyönyörű látvány volt! Néhány perc múlva láttam, hogy fárad, mire lelassítottam. Először lassú vágtára, ügetésre és végül lépésre váltott, majd megállítottam és odahívtam magamhoz. Megpaskoltam és feltekertem a futószárat. Megfordultam. Apa és anya állt a kerítésnél. Tapsoltak és mosolyogtak.
- Büszkék vagyunk rád, Rach! – kiáltották.
Elmosolyodtam és Storm fülébe duruzsoltam.
- Ügyes vagy, jó fiú! Szeretlek! – megpusziltam az orrát.
Kimentünk a kapun és bevittem Stormit az istállóba, ahol egy nyári takarót terítettem rá és futószár helyett vezetőszárat kapcsoltam a kötőfékére. Tíz percig sétáltattam, hogy lehűljön, aztán felhívtam Kirstie-t, hogy elújságoljam a hírt. Ugyanúgy belelkesedett, mint én és azt mondta, hogy átjön délután és itt is alszik, ha nem baj.
- Dehogy baj! – nevettem el magam. – Szia, megyek enni! Majd várlak!
- Szia! – rakta le a kagylót Kirstie.
Egy óra múlva Kirstie átjött. Kimentünk az istállóba és elkezdtük csutakolni Stormit. Megmutattam neki egy futószárazást. El volt ámulva!
- Úristen, Rachel, egy hónapja sincs nálad és mikor idehoztuk depressziós volt! Ekkora haladást elérni nem semmi! – lelkendezett.
- Na, te is segítettél! – mondtam neki mosolyogva.
Bevittük Stormit és bementünk vacsorázni. Bekaptunk egy-egy szendvicset és egy jégkrémet. Kivittünk egy matracot, chipset, egy üveg üdítőt, néhány könyvet meg poharakat az istállóba.
- Jó éjszakát! – kiáltottam be a nappaliba Kirstie-vel.
Lezuhanyoztunk és hálóinget vettünk fel, aztán kicuccoltunk az istállóba. Mikor elrendezkedtünk, elkezdtünk dumcsizni. Éjfélig beszélgettünk, aztán úgy döntöttünk, hogy alszunk egyet.
- Szép álmokat! – mondtam Kirstie-nek.
- Neked is! – ásított.