9. fejezet

- Csörr, csörr, csörr! – ébresztett fel az ébresztőórám. Kirstie nem volt a „szobában”, ezért magamra kaptam a tegnap sebtében levetett pólót és rövidnadrágot. Kinyitottam az ablakot. Kimentem az ajtón, halkan bementem a házba és benyitottam a konyhába. Kirstie ott ült az asztalnál és egy mogyoróvajas kenyeret evett egy pohár jeges teával.
- Jó reggelt! – köszöntem neki.
- Szia, Rach! Kialudtad magad? – csipkelődött.
Szememet forgatva odamentem a pulthoz és én is kentem egy mogyoróvajas kenyeret magamnak és töltöttem egy kis teát. Miután elfogyasztottuk a reggelit, kimentük az istállóba.
- Figyel, Kirstie, arra gondoltam, hogy ma ráülhetnék Stormira. Mit gondolsz?
- Szerintem készen áll rá! – felelte. – De nekem is van egy hírem! Reggel telefonált anya… - itt hatásszünetet tartott - … és képzeld, kapok egy lovat Anna lovascentrumából!
- Kirstie, ez csodás! Mikor nézitek meg?- ujjongtam.
- Mindjárt itt van Anna, anya és apa.
Ekkor anya lépett be a konyhába álmosan, hálóingben.
- Jó reggelt, lányok! – mondta, miután ásított.
- Jó reggelt! – feleltük kórusban.
- Anya, Kirstie kapni fog egy lovat és most fogja megnézni az anyukájával és apukájával. Velük mehetek? – kérdeztem.
- Persze – ásított újból.
- Juhéé!!! – kiáltottam.
- Ja, és még valami! Kirstie majd tarthatja itt a lovát? – néztem anyára könyörögve.
- Igen.
- Köszönöm! – mondta Kirstie.
Tíz perc múlva begördült Kirstie-ék furgonja lószállítóval együtt.
- Sziasztok! – köszöntek a kocsiból kiszállók.
- Helló! – köszöntünk mi is.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Fél óra múlva elértünk a lovascentrumba, ahol kiszálltunk és elindultunk az istálló felé. Bementünk és a félhomályban sétálva a folyosón, elértünk egy csodálatos Anglo-arab boxa elé.
- Ő lenne az – kezdte Anna. - Hét éves Anglo-arab herélt. Két éve vásároltuk iskolalónak, de kiderült róla, hogy túl érzékeny idegzetű és nem tűri el a kezdőket. A neve pedig Prince of Trust. Hogy tetszik neked, Kirstie?
- Csodálatos! Imádom máris! – mondta lelkesen.
- Ha így gondolod, akkor akár el is vihetitek rögtön – mondta Anna bátorítóan. – Rakjuk fel a lószállítóra!
Kimentünk és felraktuk a lószállítóra, miután befásliztuk a lábait és a farkát. Elköszöntünk Anna-tól, aki ottmaradt az istállóban. Fél óra zökkenőmentes autóút után visszaértünk hozzánk. Bevittük az én kis szobám melletti boxba, amit már előzőleg kitakarítottunk és friss almot terítettünk a boksz padlójára. Prince rögtön elhelyezkedett és össze is barátkozott Stormival.
Másnap reggel mikor felébredtünk (mivel Kirstie nálunk aludt) sütött a nap hét ágra és csicseregtek a madarak. Kirstie-vel úgy döntöttünk, hogy ma felülök Stormi-ra, mivel tegnap elmaradt.. Kimentünk és felnyergeltem Stormit. Nem volt semmi kifogása a nyereg ellen. Kivittem a legelőre. Kirstie utánam jött, maga után vezetve Prince-t, akit kikötött a legelő kerítéséhez. Felálltam az egyik lécre é felhúztam magam Stormira, aki rezzenéstelenül álldogált. Tettem vele két kört lépésben, majd ügetésben, végül egy kört vágtában. Stormi szívből jövően dolgozott, mámorító érzés volt rajta lovagolni!
- Szerintem kimehetünk terepre! - kiáltottam boldogan Kirstie-nek, miután megállítottam Stormit.
- Oké, de honnan vegyek felszerelést? – kérdezte Kirstie.
- Nyugi! Van egy pótfelszerelés a nyergesben, nemrég tisztítottam meg. Hozd ki és nyergeld fel Prince-t!
Körülbelül öt perc múlva elkészült Kirstie Prince felnyergelésével. Elindultunk egy kis ösvényen, ami a házunk mögött kezdődött. Vidáman cseverésztünk. Megbeszéltem vele, hogy holnap elmegyek vele és az apukájával megvásárolni a tanszereket, ugyanis röpke két hét van hátra a tanítás kezdetéig.
Fél óra múlva elértük az erdőt, aminek a szélén egy remek vágtaösvény kezdődött. Úgy gondoltuk, hogy kieresztjük a lovakat és versenyzünk a következő elágazásig. Összeszedtem a szárat és megmarkoltam néhány tincset a ficánkoló Stormi sörényéből. Kirstie ugyanezt tette a lova hátán. Bólintott és egyszerre nekiengedtük a lovakat. Szinte repültünk! Stormi minden erejét beleadva galoppozott. Lehagytuk Kirstie-éket, de Prince nem hagyta magát! Felzárkózott és a két ló patája egyszerre dobbant az ösvény talaján. Behunytam a szemem és himbálóztam Storm Clouds hátán. Sajnos az ösvény hamar véget ért. Fej-fej mellett értünk a kereszteződéshez, így a versenyt döntetlennek nyilvánítottuk. Szép lassan visszasétáltunk a házunkhoz. Bevittük a lovakat az istállóba és elláttuk őket, aztán bementünk a konyhába inni egy pohár vizet. Apa a nappaliban tévézett. Beköszöntünk neki.
- Helló, lányok! Milyen volt? – kérdezte.
- Csodálatos volt, apu! Kimentünk terepre és Stormi csodásan viselkedett. Nem ijedezett és lelkesen dolgozott. De hol van anyu? – néztem apára.
- Elment bevásárolni – válaszolta.
- Ja…, még valami elmehetek holnap Kirstie-ékkel vásárolni? Tanszereket vennénk.
- Persze - zárta le a témát apu.
Kirstie az órájára pillantott.
- Hú, már ennyi az idő? Mennem kell haza, a nagyszüleim ma jönnek meg a nyaralásból. Viszontlátásra! – intett apának. – Szia, Rach!
- Várj, kikísérlek! – futottam utána. Felkapta a lila-fekete hátizsákját és kiment az ajtón. A legelőhöz sietett, elköszönt Prince-től és felpattant a biciklijére. Elköszöntünk egymástól, aztán kiment a hátsó kapun.
Miután Kirstie elment, felvonultam a szobámba és a netről lenyomtattam néhány iskolalóvá idomítós anyagot és elkezdtem őket olvasni. Olvasás közben elbóbiskoltam és Stormiról álmodtam.