Seholsincsvár
Seholsincsvár
Ezen az esős délutánon sem volt mit csinálnom. Sünpapa és Sünmama elmentek élelemért, a testvérem pedig a nappaliban olvasott, így hát úgy döntöttem felmegyek a padlásra. Az volt az én mentsváram, oda mindig elvonulhattam, ha unatkoztam. Milliónyi érdekes könyv lapult a polcokon, régiek, dohosak és sárga lapúak. A legtöbbet már olvastam, ezért újat akartam keresni. El is kezdtem keresgélni az egyik polcon, amit még nem kutattam át. Hirtelen a semmiből találtam egy vékony kötetet, még a többinél is porosabb volt. A címe sem látszott. Lefújtam róla a port, kicsit megtöröltem, és megláttam a címét: Seholsincsvár. Nagyon izgatott lettem. Úgy gondoltam, valami Fantasy könyv vagy legenda, az ilyeneket meg imádom, ezért belekezdtem az olvasásba.
„Évszázadokkal ezelőtt létezett egy vár, Seholsincsvár. Az uralkodója Mindenek Királya volt az Oroszlán Laverwar. Az állatok tisztelték, csodálták, imádták. Igazságos volt, minden nyelven értett, nem volt felvágós vagy önimádó. Nem, egyik sem volt. Pont az ellentéte. Király volt, de alázatos, jólelkű és sosem kérkedett. A bundája aranylott, a sörénye puha és selymes volt. De Neki is voltak ellenségei. – Izgatottan olvastam a könyvet tovább. - A távoli Kígyóországban élt egygyönyörű kígyóvarázslónő, Sybilla. Nemesi családból származott, de kitagadták természetfeletti boszorkányereje miatt. Visszavonultan élt, az erejét átokként fogta fel, rosszul használta, fekete mágiával erősítette magát. Aki betette hozzá a lábát, barlangjának börtönében megkínozta és átkokkal sújtotta.
Egy napon Laverwar összehívta az összes országot és vezetőiket. Sybilla is elment, hogy bosszúból megölje Laverwar-t, amiért a szülei kitagadták. Uralkodni akart, megmutatni, hogy mire képes és félelemben tartani a népet, csak hogy bizonyítson a szüleinek. A gyűlés utáni nagy lakomán Sybilla mérget tett Laverwar ételébe, amitől bekövetkezett a katasztrófa. A várban lévő összes állat kővé dermedt… Sybilla a várban bebörtönözte Laverwart. Csak egy süngyerek tudja megszabadítani az átoktól a várat…”
Becsuktam a könyvet. Sosem hittem az ilyenekben, de egy belső hang azt súgta, hogy menjek el… De ez az alak testet is öltött! Pontosabban...Miután elolvastam az utolsó mondatot, egy szellem jelent meg előttem, méghozzá… egy fenséges oroszlán… Rögtön tudtam, hogy ez Laverwar. Segítségért kiáltott.
Rögtön tudtam, hogy nem képzelődök. Ilyen nincs…-gondoltam. Mivel senki sem figyelt oda, felkaptam a kabátom és némi pénzt, majd el is indultam a nagy kalandra.
Alig értem ki a városból, már megbántam, hogy eljöttem… Legalábbis az egyik, a gyávább énem. A kalandvágyó énem kötelességének érezte, hogy megmentsem Laverwar-t. Végül csak tovább mentem. A következő településre este érkeztem meg. Vettem magamnak ennivalót és egy motelben aludtam. Reggel újult erővel keltem fel, és folytattam az utamat. Délben elértem egy hídhoz, amit egy kígyó őrzött. Először megijedtem, hogy Sybilla az, de később rájötem, hogy nem lehet ő, mert Sybilla valószínűleg rég halott.
- Ki vagy és hogy kerülsz ide?! Ez a Legendák Földje. Csak akkor engedlek tovább, ha elmesélsz egy legendát! - modult rám a kígyóőr. Nem volt választásom, elmeséltem Seholsincsvár legendáját. Az őr láthatóan meglepődött, de nem szólt semmit és továbbengedett.
Folytattam az utam Seholsincsvár felé. A megérzéseimre hagyatkozva mentem, közben azon gondolkoztam, vajon keresnek-e.
A következő „útonálló” egy medve volt. Két kérdést tett fel: Ki az a Laverwar és ki mérgezte meg? Gond nélkül válaszoltam, ő is meglepődött, de tovább engedett.
Nap nap után gyalogoltam, végül elértem a célom. Előttem magasodott az élettelen vár. Olyan volt, mintha téli álmot aludna. Egy évszázadokig tartó álmot.
